gyász

2012 augusztus 15. | Szerző: Lolika |

Július közepén boldogan Budapesten anyagbeszerzéses napot töltöttem. Egy kellemes ebéd után mentem becsületesen, boldogan visszavinni egyik boltba nyolcezer forintot, ahol reggel ennyivel többet adtak vissza.Mosolyogva lépkedtem közben azt képzeltem, hogy örül majd az eladó a pénznek…

Telefon  a Szüleimnek, hogy majd másnap reggel megyek haza.. Édesanyám megtört hangon szinte suttogta, hogy a nővérem férje délelőtt meghalt…

A sors volt olyan kegyes, hogy eddig nem tapasztaltam ilyen érzést…Csak elgyengült a lában, kiszáradt a szám, torkom de gépiesen végigcsináltam a napot.

Éjjel hazautaztam, pár órát aludtam..kivilágított szobában. Nem tudom miért van ez, hogy amikor meghal valaki vagy amikor félek nem szeretem a sötétet…pedig a fény nem óvott meg a cikázó gondolataimtól….Ma sem tudom leírni mi mindenre  gondoltam..mit is éreztem..mit érzek?

Miért kapott  ekkora keresztet a nővérem? Mi lesz velük? Hol van a sógorom lelke? Hova megy most? Mikor születik le újra? Milyen feladatai lesznek majd? és Mi  lehetet ebben az életben a feladata? Leszületünk  újra? Van élet a halál után egyáltalán? Vagy csak nem tudjuk elfogadni a tényt, hogy porrá leszünk és kreáltunk egy elfogadhaó mesét magunknak?

Mi lesz   a  nővéremmel, aki két gyerekkel egyedül maradt?Miért halt meg a sógorom? Miért volt, miért lett szívbeteg? Miért nem sikerült jól a műtét? Miért? Miért? Miért?  Miért nem egy 90 éves valaki ment el?? Miért egy csupaszív ember, aki csak 46 nyarat élhetett meg? Keserűség és űr…reggel lett..

Temetés lezajlott..valahonnan erőt kaptam, hogy a testvérem mögött állva erőt adjak neki meg a gyerekeknek, amennyit tudok.

Meghajtom a fejem a sors előtt és elfogadom azt, amit hozott…

Erőt kérek a testvéremnek, a gyereknek, a szüleimnek és magamnak is, hogy úgy élhessük az életünket, ahogy szeretnénk.

Szeressünk és nevessünk sokkal többet.  Valójában csak ez számít….